|
A Salgótarjáni Rendőrkapitányságon tett személyesen bejelentést egy 35 éves salgótarjáni férfi 2010. február 22-én 21 óra 10 perckor, mely szerint a megyeszékhelyen, a belváros egyik utcájában ismeretlen személyek leállították, megfenyegették, elvették értékeit. Az azonnali intézkedések során a rendőrkapitányság nyomozói adatgyűjtést végeztek, melynek során beszerzett információk alapján megállapítást nyert, hogy a sértettet az úton négy ismeretlen férfi megállította, majd körbe állták.
Az egyik elkövető a sértett oldalához kést nyomott, majd nadrágjának zsebéből kivett 27.000 Ft készpénzt, valamint felszólította, hogy adja át a mobiltelefonját is. Erre azonban sértett nem volt hajlandó, ezért azt az egyik elkövető vette ki nadrágjának zsebéből. Ezek után két elkövető lefogta a sértett karját, illetve vállát megfogták, de ennek ellenére a sértett el tudott menekülni a helyszínről a rendőrkapitányságra, ahol segítséget kért. A 35 éves férfi az előzetes orvosi vélemény alapján a bántalmazás következtében nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett. A sértett által elmondott személyleírás, a térfigyelő kamerarendszer felvételének, valamint a gyors rendőri reagálásnak köszönhetően a négy elkövetőt a salgótarjáni nyomozók az elkövetéstől számított pár percen belül a város területén elfogták. A Salgótarjáni Rendőrkapitányságra előállított 30 éves bátonyterenyei, két 24 éves és egy 31 éves nagylóci lakos elkövetőket felfegyverkezve, csoportosan elkövetett rablás bűntett elkövetése miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A hatóság az elkövetők őrizetbe vételéről, előzetes letartóztatásuk elrendelésének előterjesztéséről intézkedett. |