|
Salgótarján, 2010. március 9. – Lezárult a „Sikeres lépések a munkához” projekt első csoportjának munkaerő-piaci felkészítő képzése. A kompetenciafejlesztő tréningeken résztvevő 14 fős, zömmel pályakezdő fiatalokból álló csoport holnap mutatkozik be önállóan szervezett rendezvényén. További három csoport képzése még jelenleg is zajlik.
Az első csoport résztvevői valamennyien sikeresen részt vettek a képzéseken, és készen állnak a munkaerő-piaci „bevetésre”. Ennek adják majd bizonyítékát a holnap, 2010. március 10-én szerda, 16 órai kezdettel a Kereskedelmi és Vendéglátó-ipari Szakközépiskolában megrendezett csoportzáró rendezvényükön is. A programban helyet kapott egy különleges, a munka világával kapcsolatos activity játék is. A „Sikeres lépések a munkához” projekt célja, hogy megakadályozza a leghátrányosabb helyzetű megyei jogú városban élő marginalizálódott csoportok végleges társadalmi leszakadását, eredményesen lépjen fel e csoportok munkaerő-piaci felkészítése és integrálása érdekében. Ez magában foglalja a projektben résztvevők képzését, a munkaadók felkészítését az új munkaerő érkezésére, illetve a helyi társadalom előítéletes gondolkodásmódjának formálását is. „A programban összesen 60 fő vesz részt négy csoportban. A projekt minden egyes résztvevője számára egyéni fejlesztési terv készült, melynek megvalósításával kialakítjuk a hiányzó vagy nem megfelelő szociális kompetenciákat” – ismerteti a képzéseket Szakács Ferencné, a projekt szakmai vezetője. „A modulokat az aktivitás támogatása, gyakorlat-orientáltság, feladat-központúság, irányított közös beszélgetés, közös és egyéni feladatmegoldás és kiscsoportos szituációs feladatok jellemzik. Segítünk kialakítani az egyén azon szociális stratégiáit, amelyek szükségesek a munkaerő-piaci belépéshez és bennmaradáshoz.” További információért illetve interjúért keresse munkatársunkat az alábbi elérhetőségeken: Szakács Ferencné E-mail:
Ezt az email címet a spamrobotok ellen védjük, megtekintéséhez engedélyezd a JavaScript használatát
Mobil: +36 20 229-3374 A projekt megvalósítója a Szív a Szívért Alapítvány. Az Alapítvány 1993-ban jött létre azzal a küldetéssel, hogy segítse a hátrányos helyzetű emberek társadalmi integrációját és az ország figyelmét minél jelentősebb mértékben irányítsa rá ezekre a nehézségekkel küzdő csoportokra. Szervezetünk szakmai elismertségét mutatja az is, hogy a kistérség önkormányzati és szakmai szervezetei foglalkoztatási célú civil szervezetként a Szív a Szívért Alapítványt delegálták a Salgótarjáni Foglalkoztatási Paktumba. |